A címben lévő kérdéssel indult az egész.

Életem egy szakaszán nagyon sok ruhát vásároltam. Jóval többet, mint amennyit hordani volt lehetőségem. Habár abból a szempontól praktikus volt, hogy jó pár évig nem is nagyon kellett vennem semmit. Viszont mostanra egy részüket már nem hordom, csak állnak a szekrényben.

Erre szerettem volna valami megoldást találni. Mert régen elintéztem volna annyival, hogy jó lesz majd még valamire… Ki tudja mikor kell valami játszós ruha, amihez lehet használni a már kelletlen darabokat. De pár éve láttam egy videót, ahol két srác arról beszél, hogy megszabadultak a cuccaik nagy részétől. Ezt ők úgy nevezik, hogy minimalizmus és nekem nagyon tetszett az ötlet, mert hajlamos voltam minden szart összegyűjteni, aztán nem kidobni.

De ha már meg akarok szabadulni valamitől, akkor jó lenne, ha egy win-win szituáció alakulna ki és valaki használná azokat a ruhákat, amikre nekem már nincsen szükségem. Többek között azért is tartom ezt fontosnak, mert a vírusként terjedő fast fashion sok szempontból környezet károsító és gazdaságilag sem kifizetődő a többségünknek.

Szóval jó lenne, ha a cselekedeteimmel hozzá tudnék járulni a kevesebb fogyasztáshoz, mert a több fogyasztás több szemét, több megkeresett pénz, ami több munka, ami kevesebb móka (kivéve persze ha valaki mókával keresi a pénzét, nekik big up).

No de mit tesz a nép egyszerű gyermeke, amikor el szeretné ajándékozni a ruháit, de nem tudja hova? Hát persze hogy kiírja a Facebookra.

Innentől pedig már a közösség ereje veszi át a szerepet. Jött egészen pontosan 14 komment, amiben kaptam kb. ennyi javaslatot, hogy hova is tudnám elvinni a használaton kívüli ruháimat.

 

Nézzük is a felsorolást:

Filantrópia Adománybolt

Budapest Minden Ingyen

Jótékonysági Ruhacsere

Miutcánk.hu

Add tovább

Narancs Liget Adományközpont

Cseriti.hu

Te is lehetsz Angyalka

Ezeken kívül voltak még olyan javaslatok, mint: Vöröskereszt, Kerületi családsegítők, Dürer kert előtti tároló.

Ha a felesleges ruháidat tovább adtad, akkor azt is megtudhatod, miként rendezd praktikusabban a ruhatáradat, ahol 10 darabból is elég gazdálkodnod. Ha szereted a TED Talkokat, akkor ezt ne hagyd ki!

Ha pedig tovább szeretnél mélyülni a nemet mondás gyakorlatában, akkor szeretettel várunk a Tudatos Fiatalok Közössége Találkozó No-vemberi eseményén.

 

 

Borítókép: Photo by Shanna Camilleri on Unsplash