Egy gondolati játék, amellyel fel tudjuk tárni, hogy mi is áll lényünk középpontjában. Hol találjuk a lelket? Hol találjuk lényünk legvégső esszenciáját? Ehhez segít hozzá minket a neti neti vizsgálat.

A “neti neti” azt jelenti, hogy “sem ez, sem az”. Azaz a vizsgálódás során felfedezzük, hogy sem ez, sem az nem jelenti lényünk végső alapanyagát. De akkor mi az, ami mégis ott van bennünk, a dolgok mélyén?

Igen, ez egy filozofikus vizsgálat, mégis nagyon gyakorlati, ahogyan lehámozzuk magunkról a létezés különféle rétegeit. Mint ahogyan Shrek jellemezte magát: egy hagymához hasonlatos. Csakhogy amikor újabb és újabb réteget hámozunk le a hagymából, végül elfogy és nem marad a közepén semmi.

Leo szerint bármennyire is kutatjuk, nem fogunk a végén semmit sem találni. Vagyis igazából mégis találunk valamit: a semmit. Lényünk legmélyén ez található: semmiből állunk, és a lét és a nemlét két megegyező dolog. Bár így létezőként kissé nehéz felfognunk, hogy lényünk legmélyén olyan dolog áll, ami valójában nem is létezik, illetve az alapanyaga a nemlét.

Talán megnyugvást okoz, hogy mivel már így sem létezünk, így halálunk után nem fogunk kevésbé nem létezni, vagyis ugyanilyen világot fogunk tapasztalni, amelyet ez a semmi generál. Ki-ki döntse el maga, hogy mire használja ennek tudását, bízom benne, hogy az olvasó javára válik.

Jó szórakozást a vizsgálathoz! Ha nem indul el automatikusan a magyar felirat, kapcsold be, hogy jobban értsd, miről is beszél Leo!