Mi az a Tudatos Fiatalok Közössége?

Hasonlóan gondolkodó, tudatos életmód iránt érdeklődő fiatalok közössége, ahol a konstruktív gondolatainkat, kreatív ötleteinket megoszthatjuk egymással és tanulhatunk egymástól.

Hogyan indult?

Egyre több fiatalt érdekel az önismeret és az önmegvalósítás témaköre. Amikor az ember azt hallja, hogy egyre több ismerősében megfogalmazódik az igény egy olyan társaságban való részvételre, ahol nyitott gondolkodású emberekkel lehet mély eszmecseréket folytatni, akkor nincs is más hátra mint létrehozni ezt a lehetőséget.

Így született meg a közösség ötlete egy Facebook csoporttal és héhány egyszerű, de nagyszerű eseménnyel, ahol hasonlóan gonodlkodó fiatalok jöttek össze és megismerkedtek egymással. Ebből pedig számtalan más program nőtte ki magát és mára egy több mint 6000 főt számláló követő bázis vesz részt 3-4, rendszeres eseménysorozaton. A beszlégetésen túl pedig van lehetőség jógázni, nyelvet gyakorolni, vagy az önmegvalósítás eszközeivel megismerkedni.

Mi a célja?

A Tudatos Fiatalok Közösségének elsődleges célja, hogy a nyitott, konstruktív, ambiciózus fiataloknak lehetőséget teremtsen önmaguk és egymás mélyebb megismerésére és ezáltal új ismeretek elsajátítására, lehetőségek kiaknázására.

Egyén szintjén a fő cél az önmagunk megismerése és a látókörünk szélesítése. Valamint annak a megtalálása, hogy miben vagyunk a legjobbak és hogyan tudunk megélhetést teremteni abból, amit igazán szeretünk csinálni. Mert abban hiszünk, hogy ezen keresztül adhatjuk a legnagyobb értéket a világnak.

Társadalmi szinten pedig szeretnénk felhívni a figyelmet azon eszközökre és lehetőségekre, amelyek jelenleg is rendelkezésünkre állnak ahhoz, hogy egy élhetőbb és emberközpontúbb világot teremtsünk. Egy olyan világot, ahol bizalmon alapuló közösségekben tölthetjük a napjainkat és saját kreativitásunkat használva teremthetünk értéket és élményeket saját magunk és a közösségünk számára. Ennek eszközeként a különböző közösségi események szervezését használjuk, úgy mint előadások, kerekasztal beszélgetések, piknikek, tréningek, tanuló klubok, jóga gyakorlás és egyéb közösségben eltöltött szabadidős tevékenységek.

Hogyan kapcsolódhatok be?

Ha szeretnél csatlakozni a közösségi élethez, akkor többféle lehetőség közül is választhatsz. Hetente, kéthetente vagy havonta megrendezésre kerülő eseményeken tudod megismerni a közösség tevékenységét, filozófiáját és a nyitott gondolkodású, ambiciózus fiatalokat, akik szeretnék előmozdítani saját életüket az által, hogy kezükbe veszik a sorsukat és képzik magukat, új embereket ismernek meg és új nézőpontokkal találkoznak.