E heti beszélgetőtárs a TFK Live adásban Huszti Sándor lesz.

Önismereti tanító, párkapcsolati szakember.
Az Önmegvalósítás.hu portál létrehozója.

Bemutatkozóját itt olvashatod:

“Egy szerencsés találkozásnak köszönhetően már elég fiatalon az önismeret útjára léptem.
A lelkes önismereti gyakorlás hatására pár év alatt teljesen megváltozott az életem:

– rendeződött a kapcsolatom a szüleimmel,
– elengedtem a hibás párkapcsolati mintákat,
– megtanultam értékelni, elismerni, szeretni és elfogadni magamat
– mindehhez rengeteg szorongást, félelmet és negatív érzelmet feldolgoztam,
– elengedtem a szüleimnek és a társadalomnak való megfelelést
– felismertem a saját életcélomat, elindultam megvalósítani az álmaimat!

Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített ezen az úton!

Tapasztalataim alapján kidolgoztam egy rendkívül gyakorlatias önismereti módszert, ahol minden lelki problémára van hatékony technika.

Az elmúlt 25 évben több száz önismereti csoportot, tanfolyamot és tábort tartottam, ahol több ezer embernek segítettem rendezni az életét és megtalálni Önmagát.

Azért dolgozom, hogy a hozzám fordulók önismereti eszközökkel tudják megoldani a problémáikat, feldolgozzák a negatív érzelmeiket, értékeljék, elfogadják és szeressék Önmagukat.

Személyes vagy online konzultáció során tudlak segíteni az önismereti problémamegoldás útján.”

 

A beszélgetésben pedig várhatóan ezek a kérdések is felmerülnek, de ha mégsem, kommenteld be, amelyik/ami érdekel, és jó eséllyel megválaszolják .

Fiatalok és önismeret:

– Milyen életbevágóan hasznos eszközöket kaphat felnőtt élete hajnalán egy fiatal az önismerettől?
– Hogyan találhatod meg a saját utadat az önismeret segítségével?
– Igazodjunk el a spirituális bullshitek útvesztőjében!

 

Tarts velünk keddenként 21:00-től!

TFK Live: https://www.facebook.com/events/429688641075524


Hogyan tudod megnézni?
Nyisd meg kedd este 21:00-kor a Tudatos Fiatalok facebook oldalát ( https://www.facebook.com/TudatosFiatalokKozossege ), és itt meg fog jelenni a videó. Mi már 20:55-kor elkezdjük, hogy legyen idő csatlakozni, de a fő témába csak 21:00-kor csapunk bele.

Mi az a “Facebook Live”?
Olyan élő videó adás, amit a gépedről / okostelefonodról nézhetsz végig a facebookon. Ráadásul adás közben kérdezhetsz és kommentálhatsz is.

Hogy lehet kérdezni?
Kérdezni a műsor egész ideje alatt lehet a videó alatt kommentben és igyekszünk majd minden kérdésre válaszolni.

•••

“Mi az a Tudatos Fiatalok Közössége?

Hasonlóan gondolkodó, tudatos életmód iránt érdeklődő fiatalok közössége, ahol a konstruktív gondolatainkat, kreatív ötleteinket megoszthatjuk és tanulhatunk egymástól.

Bővebb infó: https://tudatosfiatalok.com/kozosseg/a-kozossegrol

•••

További hasonló tartalmakért csatlakozz a TFK facebook csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/949263038439817

Heti hírekért, eseményajánlóért,  extra tartalmakért pedig iratkozz fel hírlevelünkre: bit.ly/tfk-hirlevel-feliratkozas